Cápa fogak kontra emberi fogazat

Talán már többünkben felmerült a kérdés: miért van az, hogy a ragadozó állatoknak, annak ellenére, hogy naponta többször is mélyesztik fogukat nyers húsba és csontokba, mindig tökéletes, vakítóan fehér a fogsoruk? Hol vannak a letört vagy csorbult fogaik? Nincs nekik olyan, igaz? Ennek ellenére nincs okunk irigykedni!

cápafogak

Kutatások alapján kijelenthető, hogy a mi fogaink épp oly erősek, mint az övék, sőt! Fogazatunk a tigriscápáéhoz hasonlítható! Szerkezetüket tekintve ugyanis, nem sokban különböznek a nagyhalakétól. Természetesen a mosolyunk azért jóval esztétikusabb az övékénél. A németországi Duisburg-Esseni Egyetemen dolgozó Matthias Epple professzor, kutatócsoportjával együtt, a cápák és az emberek fogazatának összehasonlításával foglalkozott éveken keresztül. Rövid időn belül hatalmas felfedezéseket tettek.

Mivel szállnak ringbe a cápák

A professzor és csoportja elsőként a lándzsafogú cápát és a tigriscápát vizsgálta meg alaposabban. Utóbbi talán ismerősebbnek tűnhet, ugyanis az, az egyik legveszedelmesebb cápafajok egyike. Bár a két ragadozó fogazata alapvetően hasonló, funkciójukban több különbség is felfedezhető. Míg a lándzsafogú cápa fogaival beletép áldozatába, addig a tigriscápa, mint konzervnyitó használja az övéit, ugyanis neki állkapcsa oldalirányba is képes mozogni. Három féle fogfajtát különböztetünk meg a cápáknál. Az első a hegyes fogak, melyek a sikamlósabb testű zsákmány megszerzésében játszanak nagy szerepet. A második az őrlőfogak, ezekkel a keményebb darabokat szedik szét, mint a kagyló, vagy egy teknős- illetve rákpáncél. A harmadik fajta a csipkézett fogak, melyek pedig a nagytermetű állatok elfogyasztását segítik elő.

A speciális fogszerkezet verhetetlen?

Lehet, hogy mi nem vagyunk képesek fogainkkal feltörni egy teknőspáncélt, de ne gondoljuk, hogy okunk van szégyenkezni! A mi fogaink semmivel sem gyengébbek, mint az óceáni ragadozóké. Igaz, hogy a cápák fogainak rendkívül erős a zománcrétege, az emberi fog speciális mikro- illetve nanoszerkezete révén, méltán kap helyet a versenyben!

Lássuk, miről is van szó…

Tudható, hogy az emberi fog apró kristályokból áll, és elrendeződésük különösen stabil helyzetű. Sérülékenységük mértéke igen alacsony, mivel fehérjemolekulákkal tapadnak egymáshoz. Ezt azt jelenti, hogy ugyan érheti fogainkat sérülés, nem fognak attól még végig repedni, elcsorbulni, kitörni, hiszen az imént említett szerkezet elnyeli az ehhez hasonló erőhatásokat. A cápák fogait ezzel ellentétben egy rugalmasabb dentinréteg képzi, melyet igen erős és kemény zománcréteg fed. Ez a réteg nem másnak, mint a fluorapatitnak köszönheti ellenállóképességét. A mi zománcrétegünk jóval puhább, ez hidroxiapatitból áll, mely egyébként a csontjainkban is fellelhető. Mind emellett ne feledjük, a fogzománc szervezetünk legkeményebb része, ugyanis foszfor, fluor, és kalcium alkotja, nem tartalmaz élő sejtet egyáltalán.

A cápák adu ásza

Van azonban valami, amiben tényleg leköröznek minket, ez pedig nem más, mint az emberek nagy ellensége, a fogszuvasodás kérdése. Fogszuvasodásnak azt a folyamatot hívjuk, amikor fogaink keményszövetei roncsolódnak, romlásnak indulnak. Bár először ez a fogfelszínre hat, később a fogbélre is kiterjed. Bármennyire is szeretnénk túlszárnyalni a cápákon, ezek a ragadozók nem hajlamosak a fogszuvasodásra, fogaik felszínét ugyanis tetőtől talpig fluorid borítja, melyet úgy lehetne szemléltetni, mint egy természetes fogkrémet. A fogkrémek fő alapanyagának egyike a fluorid, mert ez nagyban növeli a fogak sav-ellenállóképességét. A gond az, hogy nekünk egyetlen fogmosás alkalmával kevesebb, mint 1% hidroxid-fluorid cserélődik fogainkon.

Náluk többször jár a Fogtündér!

Ezen kívül, ne feledjük el azt a tényt sem, hogy a cápák fogai több sorban helyezkednek el, rengeteg van belőlük, és ezek a szájüregük hátsó részében folyamatosan cserélődnek. Ezek a ragadozók életük során akár 30.000 fogat is elhasználhatnak, ezen folyamat időtartama pedig lehet pár nap, de akár több hónap is. Így tehát míg nekünk egyszer, nekik rengetegszer hullik ki egy foguk és nő helyette automatikusan másik. A fűrészes fogaik például nem állkapcsukból nőnek ki, mint az embernek, hanem kötőszövetekkel kapcsolódnak a cápák érdes bőréhez, ezért is használódnak el rendkívül rövid idő alatt.

Bár most úgy tűnhet, a cápák lépéselőnyben vannak, de ne feledjük, rendszeres fogmosással, félévenkénti fogászati kontrollal, és a cukros, édes ételeik és italok mellőzésével könnyedén behozhatjuk a lemaradásunkat!

 

Kép: 1

 
Ár: 19.900 Ft

A fogunk sok minden miatt elszíneződhet, például dohányzástól, különböző italoktól (kávé, tea) vagy sok festékanyagot tartalmazó ételektől.

Tovább olvasom