+36 70 312 9771
A lábbal hajtható (lásd korábbi cikkünkben) fogfúró előtt óraszerkezettel hajtott fúrókat használtak. Az első ilyen szerkezet az Erado (latin jelentése: „kikaparom”) névre hallgatott. Egy brit fogorvos, bizonyos George Fellows Harrington találta fel 1864-ben. Egy felhúzással körülbelül 2 percig működött. Egy évvel feltalálása után pedig már cserélhető fúrófejeket is készítettek a lassú, hangos ésfájdalmas szerkezethez. Összehasonlításképpen, ez a fúró nem érte el az 1,000 fordulat/percet sem, amíg a ma legmodernebb eszközök már 800,000 fordulat/perc sebességgel működnek.
1937-ben egy amerikai újság az aktuális kiállítással foglalkozó rovatában egy olyan eszközt mutatott be, amely a reggeli készülődést hivatott lerövidíteni: kéz nélkül használható, motorizált fogkefe, hogy reggelente borotválkozás közben tudjunk fogat mosni – vagy fordítva. Talán érthető, hogy miért nem terjedt el világszerte, és maradt csak egy érdekes, kiállításra készült találmány.
A csillogó, aranyozott vagy éppen ékszerekkel díszített, „ízléses” fogsorok nem csak korunk hip hop zenei előadóinak jellegzetessége. Már 2,500 évvel ezelőtt is jártak páciensek a „fogorvosaikhoz”, hogy mosolyukat ékkövekkel díszítsék. A leletek szerint főként férfiak viselték fogukon az ékszereket, amelyek kutatók szerint nem társadalmi rangot képviseltek, csupán dekorációként szolgáltak. A fogékszer felhelyezése előtt a fogak felületén kemény anyaggal (pl.: obszidián) mélyedést ejtettek. Ezután a díszítő köveket természetes anyagokkal, gyantával kevert egyéb növényi nedvekkel ragasztották fel.
Az 1950-es években a Poytner vállalat által készített fogrém – nem, nem olvasták félre - nagy bukást élt meg. Ugyanis úgy gondolták, hogy az unalmas fogmosást feldobják valami egyedi újítással: Scotch és Bourbon ízű fogkrémet dobtak a piacra. Bizalomgerjesztő lehetett a fogmosás után áradó viszki szag.
1810-ben a foghúzáshoz ilyen „foghúzó-kulcsot” használtak, amely az ajtókulcsokhoz hasonló alakja, illetve működési elve miatt örökölte nevét. A beteg fogra rászorítottak, majd elfordították az eszközt. A nem túl páciens-és fogbarát megoldás következtében gyakran eltört a fog, vagy rosszabb esetben az állkapocscsont sérült meg. A 20. század fordulóján a fogászati fogó szerencsére leváltotta ezt az eszközt.
