A zafír kristályok végérvényesen belopták magukat a köztudatba, és az egész világ látszólag erről az új esztétikus fogszabályozóról beszél. Igaz már nem éppen mondhatóak új találmánynak, azért a zafír kristályos brekettek még csak mostanra kezdenek el közismert termékké válni, és még hosszú út áll előttük. Kezdeti sikerüket a teljes áttetszőségük, karcmentességük és ritka kemény felületük kölcsönözte, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy a főívből kifejtett erőket a fogfelszínekre közvetítse, és ez teszi olyan jó esztétikus breketté a zafír kristályt.
De mi is az a zafír? Honnan származik? Hogyan nyerik? Ebben a cikkben erről a különös ásványról szeretnénk egy kicsit hosszabban beszélni.
A zafír és a zafír kristályok
A zafír egy közepesen ritka ásvány, amit a föld minden táján fellelhető, ahol nagyobb kőzet található, így folyómedrekben és hegyekben egyaránt.A rubint közeli rokona, mindkét drágakő az alumínium különös megtestesülései. Természetes környezetében egy terebélyes kék kristályként jelenik meg, amely rettenetesen kemény és gyönyörűen fragmentált. A zafír a korund drágakő-csoportba tartozik a fent említett rubint és a padparadschával együtt. A zafír színe általában kék, de akad szürke, fekete és akár rózsaszín sőt, piros zafír is.
Zafír használata
A zafírt általában csak törmelékként találják meg bányák legmélyén vagy a folyók iszapjában. Ezeket a törmeléknyi darabokat többnyire díszekben és ékszerekben használjuk fel. A Mohs skálán egy 9.0-s értékkel bír a zafír, ezért a világ harmadik legkeményebb anyaga. A zafírüveg az egyik legkeményebb, legellenállóbb anyag a földön, és többnyire iparban használjak (kohó ablakként, infravörös optikai készülékek darabjaiként, vagy tudományos mérőeszközök képernyőjeként), de egyre többet találkozhatunk ezzel az anyaggal a szórakoztató elektronikában is.
Zafír kristály fogszabályozó
A kémiai összetétele karcmentessé, átlátszóvá, hihetetlenül keménnyé és törés mentessé teszi a zafír kristályokat. Ezen felül nem keletkeznek rajta éles szélek, hanem kerekded formákká törik, ami azt jelenti, hogy baleset esetén sem kell attól tartani, hogy a brekett kárt tesz a viselőjében. Ezen felül keménysége miatt nem törik. A zafír kristály fogszabályozókat sok nemzetközi és területi egészségügyi testület vizsgálta, és mind kifogástalannak találta, ezért teljesen biztonságosak.
Kép: 1.