Hogyan javíthatnánk a magyar gyerekek fogainak állapotán?

Az európai fogorvosok tanácsa (Council of European Dentists - CED) friss tanulmánya szerint a 12 év alatti magyar gyerekek fogazata Európában a legelhanyagoltabb. De mit tehetünk ezen állapot visszafordításáért? Alábbi cikkünkben ezt taglaljuk.

gyerekek fogazata
Figyeljünk oda már a legkisebbeknél a fogápolásra!

 

A magyar gyerekek fogazata a legrosszabb Európában

A fent említett tanulmány adatai szerint csak minden 8. magyar gyereknek teljesen ép a fogazata, 10 éves korukig pedig már több mint 3 foguk lyukas, tömött vagy hiányzik. Egy másik, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata által végzett kutatás alapján 29 éves korukra a magyarok többségének már 5 foga nincs meg. Ez a szám 45 éves korukra megkétszereződik, 65 éves korára pedig a magyar lakosság 30 százaléka az összes fogát elveszíti. Ez nem csupán esztétikai problémát jelent, de nagyban megnöveli a gyomor-bélrendszeri daganatok valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

Lehetséges megoldások

A sokkoló adatok első számú oka, hogy még mindig nem fordítunk elég figyelmet fogaink ápolására és kezeltetésére. Mire fogorvoshoz jutunk, a probléma már általában annyira súlyos, hogy nem lehet a fogat megmenteni. De mit tehetünk a helyzet javításáért? Először is, a fogak rendszeres, szakszerű ellenőrzésével kiszűrhető a legkisebb szuvasodás, ínyprobléma vagy gyulladás, aminek kezelésével megelőzhető a probléma súlyosbodása. 18 év alatt évente kétszer, míg afölött évente egyszer javasolt alapos fogorvosi kivizsgálás.

gyerekek fogászat
Fontos kezelés a fogszabályzás is tini korban

Elterjedt tévhit, miszerint elegendő a maradó fogak egészségének megőrzése, a tejfogak esetében még nem szükséges komoly odafigyelés. A tejfogak szuvasodása kezelés nélkül könnyedén átterjedhet más, akár maradó fogakra is, így máris súlyos problémákat képes okozni. Másodsorban, a tejfogakban jellemzően kialakuló, mélyre hatoló szuvasodás gyulladást, ezáltal magas lázat is okozhat, amely rossz hatással van a gyermek általános közérzetére. Ezek egyértelművé teszik, hogy a tejfogak ápolására, ellenőrzésére és kezelésére is pont annyi időt és energiát kell fordítani, mint a maradó fogakéra.
A tejfogak érzékenyek, kalciumban szegények, és a vékony fogzománc sem védi őket kellő mértékben a fogszuvasodástól. A barázdazárás kitűnő megoldás a felszíni szuvasodás megelőzésére. A kezelés során a fogorvos speciális, híg tömőanyagot juttat az őrlőfogak apró réseibe, amely teljesen kitölti azokat, megakadályozva a lepedék és a baktériumok bejutását. Ezzel a módszerrel, és természetesen megfelelő ápolással a tejfogak akár 4 évig is védettek maradhatnak a szuvasodással szemben.

Végül, de nem utolsó sorban fontos minden gyermeket megtanítani a hatékony fogmosásra és fogápolásra. A napi kétszeri fogmosás és a jó minőségű fogápoló termékek használata nagyon sokat javít a fogak általános állapotán, és megelőzi a későbbi károkat. Lényeges továbbá, hogy biztosítsuk, hogy a gyerekek ne szorongjanak a fogorvosnál, és a kezelés is a lehető legkisebb fájdalommal járjon számukra.
Ezen szabályok betartásával elkerülhetjük, hogy a jövőben is sereghajtók maradjunk a hasonló listákon. Így  magyar gyerekek is ragyogó, egészséges fogsorral indulhatnak el a felnőtté válás útján.

Ár: 19.900 Ft

A fogunk sok minden miatt elszíneződhet, például dohányzástól, különböző italoktól (kávé, tea) vagy sok festékanyagot tartalmazó ételektől.

Tovább olvasom