+36 70 312 9771

Fogköztisztító – Legyen a mindennapok része!

Valóban az egyik legfontosabb fogápoló eszköz a fogkefe, azonban az csak az egyik. Legyen a fogkefénk bármilyen hiperszuper, fogköztisztító eszközökre akkor is szükség van, fogainknak ugyanis öt oldala van a szájüregben. A fogkefe ezekbõl hármat képes tisztán tartani, további két oldal viszont a szomszédos fogak felé néz, melyek között annyira keskeny a rés, hogy fogköztisztító eszköz nélkül lehetetlen azokat rendesen ápolni.

Hogy melyik speciális eszközt használjuk, az a rés nagyságától függ: a kisebb közöknél a fogselyem, a nagyobbaknál pedig a fogköztisztító kefe a tökéletes szennyezõdés eltávolító.

fogselyem
 

Fogköztisztító I. – A fogselyem

 A fogselyem egy cérnavékony selyemszál, amelynek az a feladata, hogy a legszûkebb résekbe is behatoljon, és eltüntesse a lepedéket. Mindenféle színben és ízben kapható, ezeknek nincsen jelentõségük a hatékonyságra, a lényeg, hogy minden nap használjuk legalább egyszer. 

Fogselyem használata

A helyes használathoz egy 20-30 centiméteres darabra lesz szükségünk, melynek az egyik végét a bal kezünk, a másikat pedig a jobb kezünk középsõujjára kell tekerni. Ezután mutatóujjainkkal óvatosan vezessük be a fogselymet két fog közé, majd mozgassuk finoman fel-le, ügyelve arra, hogy ne sértsük meg az ínyünket. Ezt a mozdulatsort minden fogközben végezzük el.
 
Kezdetben ez a feladat, akármilyen egyszerûnek tûnik is, bonyolult lehet, ám nem kell aggódni, egy kis gyakorlással hamar bele lehet zökkenni, ha viszont nincs kedvünk bíbelõdni vele, akkor a gyártók már olyan fogselymeket is a piacra dobtak, amelyek elõre fel vannak fûzve egy kis mûanyag villára, vegyünk hát olyat!

Fogköztisztító II. – A fogköztisztító kefe

A fogköztisztító kefe kinézetre nagyon hasonlít az üvegmosóra, a különbség csupán annyi, hogy ez nagyon picike. Az eszköz egy roppant vékony drótszálból és ahhoz kapcsolódó sörtékbõl áll. A drótnak az a funkciója, hogy a kis fejet bevigye a fogközökbe.

Fogköztisztító kefe használata

A kefét erõltetés nélkül kell bedugni a két fog közé, majd vízszintes mozdulatokkal ki-be húzogatni. Ez a mozgás ne legyen túl gyors, se túl lendületes, mert azzal könnyedén megsérthetjük az ínyünket. Csakúgy, mint a fogselymet, a kefét is elegendõ napi egyszer használni.
 
Amennyiben a fogköztisztítót választjuk, ügyelnünk kell arra, hogy maximum 2-3 hónapig használjunk egyet, utána épp úgy, mint a fogkeféket, cserélni kell.

A fogköztisztítás elmaradásának következményei

A fogközök tisztántartása ugyanolyan fontos, mint a fog többi részének ápolása, fõleg azért, mert a fogágybetegségeket a legtöbb esetben a fogköztisztítás elmaradása okozza, ráadásul a fogak nagyon könnyen, sokáig elrejtve szuvasodnak ezeken a területeken.
 
Van mibõl választanunk, ezért ne legyünk lusták még néhány percet a fogaink ápolásával tölteni. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy a fogközeink nagyságához melyik módszer javasolt, akkor bátran kérjük ki fogorvosunk tanácsát

 

Kezeléseink

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Fogszabályozás

Felnőtt fogszabályozás

Esztétikai problémák, harapási rendellenességek kezelése felnőtt fogszabályozással .

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Fogkőeltávolítás

Kíméletes és alapos kezelés a ragyogó, egészséges fogakért.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Gyökércsúcs rezekció

Bízza ránk megmenthetetlennek tűnő fogát, a foggyökér eltávolítása még segíthet.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Fogpótlás

Esztétikus és tartós fogpótlások, amivel végre visszanyerheti magabiztosságát.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Gyökérkezelés

Fájdalommentes kezelésünkkel a gyulladt, erősen szuvas fogat is megmenthetjük.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Implantátum

A legmodernebb eljárással saját fogaihoz tökéletesen passzoló, tartósan stabil pótlást építünk.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Fogászati csontpótlás

Fogászati implantációhoz szükséges kezelés, ha nincs elegendő csontállomány.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Bölcsességfog húzása

Precíz kezelések helyi érzéstelenítésben, ambulánsan.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Fogfehérítés

Árnyalatokkal fehérebb fogsor kíméletes módon a rendelőben vagy otthon.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Foghúzás

Ha a helyreállítás már nem lehetséges, a foghúzás marad. Nálunk ez is fájdalommentes.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Fogtömés

Biztonságos, tartós és alig észrevehető fogtömések érzéstelenítésben.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Fogciszta műtét

Az időben észrevetett ciszta könnyedén kezelhető, így megelőzhetőek a komolyabb problémák.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Inlay és Onlay

Esztétikai és funkcionális szempontból is helyreállítja, védi a fogakat.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Fogászati héj

Láthatatlan és tartós megoldás esztétikai problémákra.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Fogkorona

Sérült fogak helyreállítására és esztétikai korrekcióra is ideális, tartós megoldás.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Foghíd

Hiányzó fogak pótlására, esztétikai problémák kezelésére.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Rögzített fogsor

Fix fogsorral végre megszabadulhat az izgő-mozgó kivehető műfogsorától.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Arcüreg emelés

Műtéti eljárás arra az esetre, ha az implantációhoz nincs elegendő csontállomány.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület - Kezelések

Láthatatlan fogszabályozás

Hatékony eljárás, ha szebb fogsort szeretne, de ódzkodik a fogszabályzótól.

Forest & Ray Dental Váci úti fogászat 13 kerület

Gyermek fogszabályozás

Harapási rendellenességek, esztétikai problémák kezelése már 6 éves kortól.