Ki ne szeretne igazi hollywoodi mosolyt? A fehér fogsor elérése és megtartása mindössze odafigyelés kérdése. De mégis mit tegyünk a ragyogó fogakért?
Természetes fogfehérítés előtt
Mitől színeződnek el a fogaink?
Fogaink sajnos az idő múlásával mindenképp veszítenek fehérségükből - ez elkerülhetetlen, még akkor is, ha fogazatunk amúgy teljesen egészséges. Az eltelt idő mellett legfőképpen a nem megfelelő szájápolás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás állnak a sárguló vagy szürkülő fogak hátterében. Emellett bizonyos ételek, italok, sőt egyes gyógyszerek is felelősek lehetnek az elszíneződött fogakért. Azonban nem kell elkeserednünk, hiszen a folyamat visszafordítható!
Előzzük meg a fogak elszíneződését!
Kellő odafigyeléssel jelentősen lelassíthatjuk a fogak természetes elszíneződését. Az első lépés, mint minden fogászati kérdésben, a rendszeres és alapos szájápolási szokások megtartása. Mossunk naponta legalább kétszer, két percen keresztül fogat, és ne feledkezzünk meg a fogközök tisztításáról sem. Figyeljünk oda a megfelelő termékek kiválasztására! Érdemes fogkefénket vagy elektromos fogkefénk fejét is 2-3 havonta lecserélni.
Csökkentsük a színező ételek és italok mennyiségének fogyasztását, mint a bor, kávé, üdítők vagy az édességek. A cukros üdítők kifejezetten károsak fogaink egészségére. Talán nem gondolnánk, de ezek mellett a rendszeres teafogyasztás és a színes gyümölcsök, gyümölcslevek is rendkívül felgyorsítják a fogak elszíneződését!

Rendelői és természetes fogfehérítési módszerek
Ma már rengeteg ismert fogfehérítési módszer létezik, amelyek bizonyítottan nem károsítják a fogazatot. Az egy óra alatt látványos eredményt hozó fogászati fogfehérítéstő kezelésektől, az otthon használatos fogfehérítő készletektől át a természetes módszerekig széles választék áll előttünk. Kérjük ki fogorvosunk véleményét a fogfehérítéssel kapcsolatban! Mivel nincs két egyforma fogazat, így nem minden páciensnek ugyanazok a módszerek eredményesek. Amennyiben rendelkezünk fogtöméssel vagy fogpótlással, fogfehérítés előtt mindenképp egyeztessünk fogorvosunkkal, hiszen ezek nem az igazi fogakhoz hasonlóan reagálnak a kezelésre.
Természetes fogfehérítés házilag
A fogak fehérítésére sok népszerű házi praktika létezik. Ezek azonban nem hoznak látványos eredményeket, ráadásul amennyiben túlzásba visszük őket, akár károsak is lehetnek! Néhány havonta megismételt házi kezeléssel azonban hozzájárulhatunk a ragyogó mosoly megőrzéséhez.

Természetes fogfehérítés szódabikarbónával
A szódabikarbóna nem csak dörzshatása miatt bevált anyag a szájápolásban. Amellett, hogy szemcséivel fizikailag segít a a lepedék és a fogkő eltávolításában, kémiailag is hatékony: oxidációs folyamattal fehéríti a fogakat, és lúgos kémhatása miatt kiváló ellenfele a baktériumoknak is! Fogmosáskor keverjünk egy kevés szódabikarbónát fogkrémünkhöz, majd öblítés előtt hagyjuk fogainkon pár percig hatni.
Természetes fogfehérítés almával vagy almaecettel
Ahogy a mondás tartja, naponta egy alma, az orvost távol tartja. Persze ez túlzás, de tény, hogy az alma rost- és savtartalma tisztító hatással van fogainkra is. Használhatjuk kezelésként az almaecetet is: a fehérebb mosolyért öblögessünk vele kis langyos vízzel elkeverve!
Természetes fogfehérítés zellerrel
Egy kis zeller elrágcsálása étkezés után szintén rendkívül hatékony, természetes módszer a fogak tisztítására és fehérítésére. Ráadásul nagyon egészséges is!
Természetes fogfehérítés narancshéjjal
Pucoljunk meg egy narancsot, és héjának belső, fehér részével gyengéden dörzsöljük meg fogainkat! Fogfehérítő hatása mellett a narancs rostjai hozzájárulnak fogaink egészségéhez is.
Természetes fogfehérítés eperrel
Bár meglepően hangozhat, a házi fogfehérítéshez akár epret is használhatunk! Keverjünk el egy összetört szemet egy kis sütőporral vagy szódabikarbónával, majd óvatos dörzsölés után hagyjuk fogainkon néhány percig!
Természetes fogfehérítés citrommal
A vízzel hígított citromlével való öblögetés is egyszerű, ám hatékony módszer a fogfehérítésre. Azonban ne vigyük túlzásba, ugyanis a citromsav maró hatása károsíthatja a fogzománcot!
Kedvező fogászati árak - Nézze meg havi kezelési akcióinkat is!